Ataraxia

Éjjeli szellem kísértése
Emlékek megidézője
Az élet határát átlépni
A halál arcát meglátni

Egyedüléttel szembesülve
Ébredés és végítélet
Reszketés, zord félelem
Mit a reggel fénye nem ijeszt el

Átok ül most már minden réten
Átkozottak a fák körülöttem
Mérgezett víz élteti
A megújult valóság gyökereit

Végleg összefonódott képek
Tépik szét a régi időket
Az emlékek elhalványulnak
Többé már ki nem szabadulnak

Többé már ki nem szabadulnak
Álommá alakult homályos árnyak
Önmagam lettem a sírásó
A régi világot elhantoló

Kezdetét vette egy másik élet
Ahol minden pillanat küzdelem
Hallom a végső harangszót
Nincs már többé visszaút
Örökké bolyongok a kihalt tájban
Keresem, aki ugyan azt látja
A halott vidéket átható
A mindent fenntartó álmodót

A mindent fenntartó álmodót
Aki nem az árnyak közül való

A szavak végleg elcsitultak
A kimondhatatlan uralma
Szabja át a megdermedt tájat
Névtelenül honol végig a lápon
Maga mögött nevezi meg az eget
A földre száműzi a fellegeket
Lábnyomai az örök átok
Ami eltaposta a valóságot

Én hoztalak le ide
Az élők közé vittelek
Magadat tetted meg uralkodóvá
S mindenki mást a szolgáddá
Az arcodba nézek
De fel már nem ismerlek
Szemem előtt szürke homály
A gondolat mindent átformált

Megjött hát a megváltó
A mindent átváltoztató
A képzeteket elhozó
Az örök létet átformáló

Azt akartad, hogy végleg elvesszek
Hogy a sötét útvesztődben keringjek
De megtaláltam a nem várt kiutat
Már nem raboskodom az uralmad alatt

Szabadságomat ünneplem
Bár még mindig szüntelenül kísértesz
Eggyé váltunk már örökre
De nincs már hatalmad felettem